Hitvallásunk
Hivatásunkként tekintünk a munkánkra, ahol a legnagyszerűbb visszaigazolást a félelem nélkül visszatérő páciens jelenti. Ennek érdekében nagy hangsúlyt fektetünk a közvetlen, barátságos légkörre, ahol kicsi és nagy egyaránt biztonságban érzi magát.
Szeretünk és sokat is foglalkozunk gyermekekkel, hisszük, hogy az egész életen át tartó egészséges fogakért gyermekkorban kell megtenni az első lépéseket. Tudjuk, hogy életre szóló élmény az első találkozás a fogorvossal, ezért mindent elkövetünk, hogy kis pácienseink örömmel és büszkén távozzanak tőlünk.
Ismerkedjen meg velünk!
Munkatársaink
Dr. Baumann Gabriella
Fogszabályozó szakorvos Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa
Szakterületem a fogszabályozás, 2008 óta foglalkozom gyermekek és felnőttek kezelésével. Első szakvizsgámat 2008-ban konzerváló fogászat és fogpótlástanból szereztem, de már ekkor körvonalazódott, hogy az igazi utam a fogszabályozás lesz. Így azonnal folytattam a tanulást és 2011-ben megszereztem fogszabályozó szakorvosi képesítésemet is.
Lelkesedésem azóta is töretlen, nap mint nap csodálkozom rá az ebben a nagyszerű hivatásban rejlő lehetőségekre. A fogszabályozó kezeléssel nem csupán fogazati és állcsont rendellenességeket gyógyítunk, de egyszerre teremtünk új archarmóniát, tervezünk mosolyokat és oldunk fel sokszor évtizedek óta meglévő gátlásokat. A hosszabb kezelési idő alatt sokszor barátságok születnek, megtiszteltetés, hogy a páciensek életének részese lehetek.
Nagyon fontosnak tartom az egyenrangú orvos-páciens kapcsolatot, az őszinte kommunikációt, enélkül lehetetlen tökéletes eredményt elérni.
Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, ennek megfelelően tudásomat hazai és nemzetközi továbbképzéseken gyarapítom. A legmodernebb szakmai irányvonalaknak megfelelően előtérbe helyezem a foghúzás nélküli fogszabályozást, még felnőttek esetében is.
Fábián Flóra
Fogászati asszisztens Dentálhigiénikus
Fogtechnikusként kerültem először kapcsolatba a fogászattal, később szereztem fogászati asszisztensi képesítést.
Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, ezért sokkal jobban érzem magam ebben a munkakörben, ahol a páciensekkel személyesen találkozhatom.
Fogtechnikai ismereteimnek nagy hasznát vesszük a mindennapi munkánk során.
Békési Barbara
Fogászati asszisztens Dentálhigiénikus
A rendelő dentálhigiénikusaként én végzem a szájhigiéniai kezeléseket. Elsősorban fogkőeltávolítással, szájhigiéniai oktatással és fogfehérítéssel foglalkozom.
Munkám során maximálisan törekszem a fájdalommentes kezelésre, ennek érdekében mindig figyelek a páciens visszajelzéseire. Hiszem, hogy a jó szájhigiénia tanulható és örömmel adom át tudásomat a hozzám fordulóknak.
Innovatív és minőségi alapanyagok
Modern műszerek és technikák
Tudásunkat folyamatosan gyarapítjuk hazai és külföldi továbbképzéseken az élethosszig tartó tanulás jegyében. A legkorszerűbb anyagokkal és műszerekkel dolgozunk, hogy mindig a legmagasabb szintű ellátást tudjuk biztosítani.
Barátságos környezet
A család minden tagjának
Rendelőnkben ingyenes WiFi kapcsolattal és díjmentes, saját parkolóval várjuk. Igyekszünk legjobb tudásunk szerint minden fogászati problémára megnyugtató megoldást találni.